MetaTraining

Május 17-én megrendezésre került a harmadik MetaTraining rendezvény. 

Ezen alkalommal a cégünk magyarországi illetve romániai ügyfelei vettek részt.
Ami újdonság volt az eddigi eseményeinkhez képest, hogy most egyidőben két külön teremben tartottuk a rendezvényt. Voltak technikai bemutatók, ahol a résztvevők az élezésről, hengerlésről illetve a fűrészlapok helyes használatáról kaphattak több információt. A szakembereink minden felmerülő kérdésre választ adtak.
A konferencia termünkben pedig menedzsment előadások voltak. Két vendégelőadó is részt vett az eseményen. Elsőként a lituániai Nerius Jasinavicius mutatta be a korlátok elméletét. Előadásának központi témája az volt, hogy a termelő vállalatok miként növelhetik a profitabilitásukat különösebb befektetések nélkül, csupán a belső folyamataik átszervezése által. Beszámolt arról is, hogy figyelmet kell fordítani a versenyelőnyökre, melyeknek köszönhetően a cégek kiemelkedhetnek a konkurens vállalatok közzül. Második vendégünk Bartalis Csaba a Kenobitól, az “Energia és hatékonyság a fűrészárú szárításban és a biomassza feldolgozásában” című előadást tartott.
A Metamob részéről Hutton István vezérigazgató illetve Herman Renata, humán erőforrás managerünk, mutattak be, hogy cégünknél miként alkalmazzuk a korlátok elméletét.
A céglátogatás betekintést nyújtott a résztvevőknek a fűrészlap gyártás folyamatába.
Ügyfelünk véleménye az eseményről: “A kapcsolatunk kezdetétől folyamatos fejlődést láttam az együttműködésünkben. Kíváncsi voltam a háttér "okokra", hogy mitől dinamizálódik így egy cég. A vállalat irányítási rendszerüknek, az előadásokon történt bemutatása megadta erre a választ.” Optimum Kft - dr. Balla Béla
Idén még fogunk tartani MetaTraininget és szivesen várunk minden ügyfelünket. Ha érdekli Önt is és szeretne résztvenni, kérjük iratkozzon fel a következő linken: https://forms.gle/gzCQN4sDGte3M6QS9

training

 

 

 


Feliratkozás az új cikk értesítésére:


Kapcsolat

Cím: 440122, Szatmárnémeti, Aurel Vlaicu utca 102-106. szám, Szatmár megye
Telefon: +40-261-711511
Email: metamob@metamob.ro

Céginformációk

Albanian Bosnian Bulgarian Chinese simplified Croatian Czech Finnish French Greek Japanese Latvian Portuguese Russian Serbian Slovenian Spanish Swedish Turkish Ukrainian English Romanian Hungarian German Polish